Fehér orchidea volt Anya esküvői csokra, fehér orchidea volt a koszorúnkban; ugyanott vettük.
Az jutott eszembe a napokban, hogy az ember elköltözhet, élhet másik országban és lehetnek gyerekei másik földrészen, OTTHON mégis ott van, ahol az Apja sírja. Jó esetben. A halál determinál, földrajzilag is, nem tudom, gondolt-e erre Heidegger.
Sokan voltunk a temetésen, egy gyönyörű, zöldellő völgyben, körülöttünk harsog a tavasz, zöldben-sárgában-aranynapfényben ordít az élet, mi csak állunk a sír mellett, többszáz barát, rokon, a földön úsznak a koszorúk, csokrok, a miénk az egyik legnagyobb, vagy ötven szál fehér orchidea. Szegény Apám nem tud sírni, Nagyapa hangosan káromkodik, így szakad ki belőle a bánat. A temető két oldalán búzaföldek, a harmadik oldalon elzárt kert, hortus conclusus, benne hat-hét, békésen legelésző bárány. Ez tetszene Neki, tudom.
Utóbbi fotó Nina albumából (Szalajka).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése