Két darab egész estés filmet sikerült abszolválni az elmúlt 20 órában, ami, tekintve, hogy mellette dolgoztam, ettem, voltam a Szódában meg a New York Kávéházban is, szerintem, nem rossz eredmény. Magamhoz képest, úgy értem.
Az imdb dobogós Remény rabjait nagy rákészülés után sikerült végre újra megnézni, sok minden már nem rémlett kamaszkoromból. Az ötvenes-hatvanas évek börtönvilágának minden kiszolgáltatottságát és brutalitását, a farkastörvényeknek és az ököljognak alárendelt ember teljes magára utaltságát iszonyatosan erősen megragadó alkotás, szinte nyomja a mellkasod, olyan lefojtott és levegőtlen az az egész kilátástalanság, amiben a foglyok éltek; emberi jogok, méltóság, mindez csak hablaty, a holdban van még a mi felvilágosult, nyugati demokráciánk az összes írott törvényével. A rendőr is papírról olvassa, újdonságként, a Miranda jogot, remélem, megvan a kép :)
És hát ugye, az erkölcsi mondanivaló sem maradhat el, 'all we have is hope', ahogy már a B5-ből is tudjuk, ez tart életben, egyedül ez segít, a szaron is átúszni a kéklő óceánig, mert a remény szabaddá tesz, ámen.
A másik meg a Bibliotheque Pascal volt, Hajdu Szabolcs (Tamara!) szemledíjas filmje, ez épp fordítva közelít. Mintha a csodás mesék, színes illúziók világa volna az igazság, a fejből, szívből, éjszakai álmokból kivetülő tarka képek, amiken éppen csak átsejlik a valóság. A színes- mázas asszony-álmok varázslata a magányt, a kiszolgáltatottságot, a prostitúciót takargatja, amit nyilván így elviselni könnyebb.
Változatlanul nem akarom tudni, mit csináltak azzal a porszívóval, de az utolsó pár képkocka olyan erőset üt és úgy rúg vissza a székbe (csizmás lábakkal gyomorba, mondjuk), hogy azt még napok múlva is érzed, az tuti.
Ezt meg csak kiteszem, mert Marci kérte; nagyon jó hír, de amúgy bárkivel fogadok, hogy novemberre egy darab se lesz a könyvből, garantálom. Ez a fiú már ÚGY megérdemelte, ahogy senki. Olvassátok!
*A reményteli, tavaszi almavirágok Anyuék kertjéből valók. Copyright.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése