"Orgona ága, barackfa virága,
Öltözzetek új ruhába, anyák napja hajnalára, illatosan!
Zúgja az erdő, susogja a szellő. Üzenik az ágak, lombok: légy te mindig nagyon boldog, Édesanyám!"
No, MA mégsem kaptok Ópusztaszer beszámolót, arra még várni kell cseppet.
Helyette, az Anyák Napja tiszteletére- az elmaradhatatlan virágtenger mellett- kedvenc gyerekdalocskámmal nyitottam, és most további verssel folytatnám inkább.
A vers örömtől áradó, tavaszi himnusz lesz, egy sokat megélt költő, egy olyan Édesanya tollából, aki csodálatos verseket írt az anyai szeretetről, szívszaggató rigmusokat a harcba küldött katonafiúkról a szeretkezz,neháborúzz jegyében, aki szocdem zsidóként egyaránt "élvezte" a horthysták és komcsik őszinte megvetését, sanyarú életének csendbe fojtott, versbe sírt éveire pedig egyetlen emlék-vagy utcatábla sem emlékeztet Budapesten, noha idén májusban lesz 120 éve, hogy megszületett.
Várnai Zseni: Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelteti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés...tavasz!
Egyébként, ha így visszagondolok, Édesanyám nagyon szerette Várnai Zsenit, volt egy időszak, amikor sokat mondták, pl. versmondó versenyeken a lányok, akárcsak Szécsi Margit; szinte divatja volt. Talán nem annyira "elvont" líra az övé, egyszerűbb szavakkal és képekkel megragadott, de nem kevésbé pátosszal telt költeményei az anyaság, az asszonylét öröme és fájdalma mellett nagyon gyakran szocális kérdéseket feszegettek, ezért is lehetett "felkapott", hisz a csüggedt munkások vagy épp az éhezők, a munkanélküliek nyomoráról írt egy olyan korban, amikor az egész problémakör talán még égetőbb volt, mint manapság- bár, sajnos "jó" úton járunk ebben is....
Pénteken a Vasas Művészegyüttes egy könyvbemutatóval egybekötve emlékezett meg Várnai Zseniről, a Kőfaragó utcai könyvtár színháztermében, idén nem is utoljára.
Az esemény házigazdája a pirosnyakkendős, nembajígyisszeretjükaverseit Baranyi Ferenc volt, aki a hely és a nyakkendője színéhez is méltóan be-beszúrt egy odaillőnek ítélt politikai bökőt az értő és érző nyugdíjas közönségnek- had ne mondjam milyen jellegűeket- az átlagéletkor 72.
A 2 háború közt is kedvelt, tehát most is kötelező énekkórus után a Várnai Zseni műsor részeként a sajátságos hangú, megkapó Kassai Franciska énekelt általa megzenésített verseket, továbbá Lukácsy Katalin és Petzkay Endre színművészek szavalták a költőnő verseit, élettel töltve meg a poros és levegőtlen teret. Szentimentális és kicsit pátoszos volt az egész, de nem egyértelműen rossz. Kicsit poros és fáradt, de úgy éreztem, ők elhitték, átérezték, amit mondtak, sőt, a nénik jó része könnyezet a körülöttem lévő sorokban-na jó, inkább ezt sirassák, mint Isaurát-gondoltam, a háború rossz, hogy a fiúkat meghalni küldik rossz, hát sírjanak, rendben.
Szívemnek kedves, meglepő pillanat volt, ahogy Várnai Zseni unokája lépett a színpadra, és mesélni kezdett a közönségnek nagyanyja életéről, ill. arról a hagyatékőrző munkáról, amit ő fejt ki, s aminek részeként például hamarosan digitalizálják és interneten is hozzáférhetővé teszik a költőnő verseit.
A fent is említett- egyébként Baranyi által megfogalmazott felvetésre pedig- miszerint ma sem díszíti emléktábla Várnai Zseni lakóházát, az unoka azzal torkolta le az ismét politikai felhangokra célozgató, öreg költőbácsit, hogy ennek ugyan a világon semmi köze sincs politikai előjelekhez- az előzők se tettek a dologért, a mostaniak sem fognak tenni, a képlet elég egyszerű...
Szomorúságosan kevés tényadat áll rendelkezésünkre a huszadik századról.... Ti is így érzitek? :(
Ha csapongónak és összefüggéstelennek gondoljátok ezt a posztot, az bizony nem tévedés. A hívószavak alul lelhetők, de ha nem segít, összefoglalhatom:
olvassatok verseket a napfényes, virágzó tavaszban, ha már elmúlt ez a sanyarú huszadik század, s Isten áldja az Édesanyákat! Hát kb ennyi. :)
Pénteken a Vasas Művészegyüttes egy könyvbemutatóval egybekötve emlékezett meg Várnai Zseniről, a Kőfaragó utcai könyvtár színháztermében, idén nem is utoljára.
Az esemény házigazdája a pirosnyakkendős, nembajígyisszeretjükaverseit Baranyi Ferenc volt, aki a hely és a nyakkendője színéhez is méltóan be-beszúrt egy odaillőnek ítélt politikai bökőt az értő és érző nyugdíjas közönségnek- had ne mondjam milyen jellegűeket- az átlagéletkor 72.
A 2 háború közt is kedvelt, tehát most is kötelező énekkórus után a Várnai Zseni műsor részeként a sajátságos hangú, megkapó Kassai Franciska énekelt általa megzenésített verseket, továbbá Lukácsy Katalin és Petzkay Endre színművészek szavalták a költőnő verseit, élettel töltve meg a poros és levegőtlen teret. Szentimentális és kicsit pátoszos volt az egész, de nem egyértelműen rossz. Kicsit poros és fáradt, de úgy éreztem, ők elhitték, átérezték, amit mondtak, sőt, a nénik jó része könnyezet a körülöttem lévő sorokban-na jó, inkább ezt sirassák, mint Isaurát-gondoltam, a háború rossz, hogy a fiúkat meghalni küldik rossz, hát sírjanak, rendben.
Szívemnek kedves, meglepő pillanat volt, ahogy Várnai Zseni unokája lépett a színpadra, és mesélni kezdett a közönségnek nagyanyja életéről, ill. arról a hagyatékőrző munkáról, amit ő fejt ki, s aminek részeként például hamarosan digitalizálják és interneten is hozzáférhetővé teszik a költőnő verseit.
A fent is említett- egyébként Baranyi által megfogalmazott felvetésre pedig- miszerint ma sem díszíti emléktábla Várnai Zseni lakóházát, az unoka azzal torkolta le az ismét politikai felhangokra célozgató, öreg költőbácsit, hogy ennek ugyan a világon semmi köze sincs politikai előjelekhez- az előzők se tettek a dologért, a mostaniak sem fognak tenni, a képlet elég egyszerű...
Szomorúságosan kevés tényadat áll rendelkezésünkre a huszadik századról.... Ti is így érzitek? :(
Ha csapongónak és összefüggéstelennek gondoljátok ezt a posztot, az bizony nem tévedés. A hívószavak alul lelhetők, de ha nem segít, összefoglalhatom:
olvassatok verseket a napfényes, virágzó tavaszban, ha már elmúlt ez a sanyarú huszadik század, s Isten áldja az Édesanyákat! Hát kb ennyi. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése