"ÓPUSZTASZER HAZAVÁR"

Avagy, miért is érdemes odamenni...

Nos, Ópusztaszer szerintem alapban must-visit place, hogy szofisztikáltan ocsmányul fejezzem ki magam, de aki megtekintésének valamiért mégsem érzi eleve szükségét, annak is csak ajánlhatom, mert tényleg megéri az árát.

A hatalmas területen rengeteg a látnivaló, a zöld mezőben szaladgálhatnak önfeledten a gyerekek, lehet piknikezni, sárkányt eregetni, üldögélni a kis tó partján és élvezni a jóidőt. A tavasz talán alkalmasabb is a látogatásra, volt szerencsém egyszer nyáron menni, hát, túl sok árnyas fa nincs a park területén- esélyes a hőguta...

A méltán híres, hatalmas Feszty-körkép, a gondosan épített terepasztallal és a hangeffektekkel még a kidolgozott számítógépes szimulátorokhoz és háromdimenziós grafikákhoz szokott páromat is magával ragadta, úgyhogy azt hiszem, az emlékhely e rangos látnivalója keveseknek fog csalódást okozni. Most újították fel, akárcsak a neki otthont adó épületet, ahol azonban még javában folyamatban van a munka.

A másik, ami rögtön rabul ejti az embert, az a pár, Csete György-féle jurtaépítmény, amikben különleges kis kiállítóterek rejteznek. Remélem, elnézitek nekem- aki az organikus építészet bolondja vagyok- hogy ezt a posztot csak és kizárólag az ezekben a terekben készült fotókkal csinosítottam... (az emlékpark honlapján bárki kaphat ízelítőt a többi látnivalóból is, persze). Szóval, ezekben a csuda kis épületekben- a nyers fenyő installációs elemeken megcsillanó napfény játéka mellett- változatos kiállítások is láthatók. Erdészeti-, bányászati-, mezőgazdasági-, malomipari,- növény-és állattani kiállítások, az egyik jurtában pedig apró makettek vezetnek végig a magyarság kronologikus történetén ("kicsinyke" baki, ahogy elsikkad a 2 nagy háború, ennek nem tudom, mi az oka, bizonyára nem fért ki- :) na jó, szóval Attila története meg 2 vitrint is kapott, de ettől persze még bőven szerethető a hely).

Személyes kedvenc a Skanzen, ami tulajdonképpen egy egész, kisebb falu. Annyira igazi, ahogy a főkötős, köténykés asszon'kák szögedi dialektbe' trécselnek a házak előtt, hogy az valami csuda. Ők volnának a teremőrök, vagy mik, de terem persze nincs, már olyan, ahova teljesen be lehetne menni, csak bepillantani lehet a házakba, ahol komplett szobabelsők és konyhácskák tárulnak az ember szeme elé, minden apró mindennapi kellékkel és használat tárggyal felszerelve, szóval ezen installációk őrizői ők- amúgy bármi kérdésre készségesen válaszolnak, de leginkább összesereglenek valahol és önfeledten kacarásznak, ízesen pletykálkodva. A tanyasi iskola kertjében épp hagymát duggatott egyikük, a másik meg a tornácot seperte, mikor mentünk...

A kertekben virágok és már elültetett retek és saláta, az udvaron libák és tyúkok, drót mögött pulyka. Apró szatócsbolt, kapható petúniamag, kokasnyalóka, medve- és krumplicukor, kávé, üdítő, ami épp kellhet.

Ron kedvence a gyönyörű, XIX. század végi malomépület volt, tényleg öröm volt nézni az arcát, ahogy igyekezett felfedezni a hatalmas szerkezetet mozgató elemek működését.

Mindkettőnket teljesen elvarázsolt az 1879-es szegedi nagy árvíz katasztrófáját terepasztalon (!) fény-és hangjátékkal érzékeltető bemutató. A napszítta bőrű, vízkék szemű asszony maga is teljesen drámai hatást keltett, amikor egyszercsak odalépett hozzánk, hogy pár percen beül kezdődik ez a bemutató, érdekel-e minket. Nem is volt esély nemet mondani. Komolyan olyan katartikus volt, hogy kirázott a hideg.

Emellett a ház mellett látható a Tisza szabályozásának történetét bemutató terem, de berendeztek egy századvégi postahivatalt, jegyzőséget is, láthatók a park területén régi munkagépek, mozdonyok, lehet sétálgatni a kitáblázott erdei tanösvényen, van lovasbemutató, íjjászkodás, egy egész legelésző birkanyáj, 12. századi bencés monostor romjai, a tiszai halászat történetét bemutató, és a csónakkészítés rejtelmeibe is beavató kis tárlat, szóval én nem is tudom, komolyan, hogy mi mindent hagytam még ki... :)

Szóval örömteli az egész, hogy nekünk ilyen van. Ennyire sokszínű, barátságos, a történelmünket, kultúránkat, a mesterségeink, és kicsit a művészetünk történetét is bemutató kiállítás, egy park, ami úgy érzem, mindenféle üres mellveregetés nélkül, nem hivalkodóan és kellemetlen szóval: "magyarkodva", de mégis büszkén és őszintén mutatja meg, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mi az, ami a miénk, hova tartozunk és mitől vagyunk azok, amik.

Az a végtelen tágasság is tetszik benne, hogy érzi az ember, még mennyi mindent megmutathatna. A táncainkat, a viseleteinket, többet a hagyományokból, a tojásfestésből, a csipkeverésből, de nem csak feltétlen ilyen etnográfiai dolgokat. Nem tűnik befejezetlennek, inkább csak nyitottnak és bővíthetőnek. Ha lesz majd pénz, idő, szenvedély és eltökéltség, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark otthont adhat további tárlatoknak is, tulajdonképp a műfaj és a tárgy legszabadabb és legváltozatosabb módján, bármiféle értékőrzésnek.

Hetekkel azelőtt, hogy Ópusztaszerre mentünk volna, erre a múzeumra adtam a szavazatomat és most, hogy újra visszamentünk, megint megbizonyosodtam arról, hogy méltán.

És igen, ezért most a címet is úgy gondoltam, ahogy :)