KÖTET

Nem vagyok az a nagy Könyvhétre, Könyvfesztiválra járó arc, bookline-on, bookself-en, antikvarium.hu-n bármit megszerzek pár hónappal később, jópárszáz forintot megspórolva, kényelmesen, nincs tumultus, lökdösődés, olvadás az ötszáz fokban csak azért, hogy halljak 30 egybefüggő mondatot is egy általam kedvelt írótól... Utoljára évekkel ezelőtt voltam a Nemzetközi Könyvfesztiválon, megnézni az öreg Eco-t, s azóta se. Nem vagyok ilyen módon kultúrpolgár, na.

Idén viszont nagyon szerettem volna kimenni a Könyvhétre, Marci kötete miatt, meg bátorításból és éreztetni, hogy igen, ez hatalmas dolog, hogy végre itt van, amit már nem is tudom hány éve várunk...

Árvíz, temetés, utazás, úgyhogy sajnos nem jött össze, viszont örömmel hallottam csütörtökön a kiadóban, hogy a kivitt 80 könyv utolsó szálig elfogyott! Grat.

Gyorsan vettem én is egyet a tetszetős, karcsú kis kötetből, amíg még kapható. (A borítófotó Dan Quigan munkája.)

Jóéjtpusziként pedig álljon itt az egyik kedvenc versem- immár kanonizált változata- egyenesen a kötetből:

Akit én halványkék

Nem is a fiún lepődtem meg, illetve nem tudom,

csak fura volt, nem is lepődtem meg, az ember

hozzászokik, hogy szerelmeit előbb-utóbb megbasszák

bizonyos igazán gyönyörű estéken.

Szóval csak azon lepődtem meg, hogy pont ilyen.

Hogy pont olyan volt. Nagyjából tökéletes,

sármos, mélyhangú, kiegyensúlyozott, hogy

pont egy ilyen, akit én óra- és teniszcipő-reklámokba képzelnék,

akiből majd egyszer XY kolléga és jó apa lesz,

szóval amilyen én nem vagyok: ő mindenestül

olyan. Hát ezen meglepődtem. Persze,

még most is, ha találkozunk, kezet fogok vele,

tartva magam valaminek a látszatához

(ahelyett, hogy leütöttem volna rögtön az elején.)

Azóta már tudom, hogy egyszerűen csak egyetlen szavam

sem értetted, és a legtöbbet el is felejtetted rögtön- így működsz.

És akkor, azután, kilépve valahonnan, sokat sétáltam.

Egy coffeeshop, egy pizzázó és egy gyorsétterem

egymás mellett sorban hirdette, hogy persze, innen

nyugatra is, délre is, keletre is jobb lenne minden,

csak itt ilyen álmosító és ízetlen az éhség.

Fölöttem az ég eleinte sötét, élénkebb kék,

azután egyre világosabb lett.És fölnéztem, és halványkék volt,

mint álmaimban a bugyid, amit míg lerúgsz magadról,

én a pólót rángatom rólad, még ma is.