ÁRVÍZ

Hallom a rádióban, végre vonul le az ár, napok óta negyven fok van, így lassan talán rendeződik a helyzet, ma elkezdik a pesti rakpartok takarítását is.

Ami most jön, talán még katasztrofálisabb, mint ami eddig volt. A házakat újjá kell építeni, az utakat, hidakat megjavítani, fertőtleníteni és végre kidolgozni egy olyan védekezési rendszert, ami biztosítja, hogy mondjuk az őszi esőzések során nem mossa el megint az ár ezeket a falvakat. Az újjáépítésben továbbra is lehet és kell is segíteni, de sajnos a vízben álló, rohadó búzamezőkkel, szétázott termőföldekkel, a levert cseresznyékkel és szétfolyt eperrel nem sok mindent lehet már kezdeni.

A sajtóban megrázó képek tömege volt jelen napra nap, szinte percről percre élhettük át a várakozást és a tragédiát, ha valahol a megfeszített munka ellenére mégis átszakadt a gát.

Számomra különösen siralmas volt hallgatni az elárasztott falvak polgármestereinek nyilatkozatait arról, hogy korábban nem kaptak engedélyt a Vízügyi Hatóságtól gátépítésre, vagy hogy hiába pályáztak, nem jött össze a pénz a megfelelő védelmi rendszer kialakítására. Ezeknek a dolgoknak nem így kellene működni, talán sok helyen kivédhető lett volna a tragédia.

Mint ahogy azt sem értettem, hogy a legtöbb karitatív szervezet, egyházak, mind a pénzadomány gyűjtését látták a legcélravezetőbbnek, holott nem vagyok biztos benne, hogy ez a legeredményesebb. Néhány vidéki Karitász, pl. Szombathelyen élelmiszer- és ruhacsomagokat gyűjtött, önkénteseket is szállított a helyszínre, ami nekem sokkal szimpatikusabb hozzáállás. Nyilván naivság a részemről, de azért adózom annyit és dolgozom minden második nap az államnak, hogy az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben végre valami értelmes dologra is felhasználja a pénzemet. Tudom, hogy a tűzoltók, a rendőri szervek, szivattyúk, mentőhelikopterek és az a rengeteg felszerelés költsége, a kiskatonák ellátása stb. mind nincsen ingyen, de ha ezen felül még adni tudok, szeretném, ha az utolsó fillérem is oda kerülne, ahova szánom. (S nem mondjuk 60 százalékban működési költségre menne el egy szervezetnél...)

Ezért vadásztam egy kicsit a neten múlt héten, hogy találjak Budapesten is egy olyan helyet, ahol a fizetésnap előtt megmaradt kis 20 ezer forintomból élelmiszert és ivóvizet vásárolva én is megtegyem végre azt, amit kötelességemnek éreztem. Így akadtam rá ezekre a srácokra, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok egy nagy autós némber... :)

A gyömrői polgárőrökkel összefogva ez a kis blogközösség, most már az ország több pontján gyűjti az élelmet, pénzt, az éppen szükséges felszerelést, s nem mellesleg, napokon át pakolták a homokzsákokat is.

Az egész baromi egyszerű volt nekünk is, dobtam egy mailt Zsolának 3-kor, hogy akkor délután vinnénk pár dolgot, lehet-e; aztán bevásárlás, 5-kor pedig már le is pakoltuk náluk a sok ásványvizet, üdítőt, tartós tejet, konzervet, levesport, kávét, kekszet, mindent, amiről úgy gondoltuk, hasznos lehet.

Rengeteg adomány gyűlt össze országszerte, segélyvonalak nyíltak, hírességek gyűjtöttek, politikusok mentek a helyszínre és mindenki ott segített, ahol tudott. Hivatásos katonák, rendőrök, tűzoltók és a katasztrófavédelem munkatársai mellett önkéntesek százai pakolták a helyi lakosokkal együtt a homokzsákokat, vitték nekik az élelmiszert, ivóvizet, tiszta ruhát.

Azt gondolom, jelesre vizsgáztunk, emberségből, önzetlenségből, egymásra figyelésből. A pusztítás és a tragédia mellett szívmelengető arra gondolni, hogy számíthatunk egymásra és hogy a bajban mennyire összefogunk, akkor mindegy, ki honnan jött, milyen színű, hány iskolát végzett és melyik pártra szavaz. Csak a víz van, a pakolás, a szükség és a segítség, egymás értése félszavakból, közös cél.

Jól jönne ez máskor is, árvíz nélkül.

Az első fotót Mudra László (origo) készítette, a Bódva gátjánál, a másodikat pedig, a vízben álló zagyvarékasi sírokról Mészáros János/MTI.
Köszönet Nekik is, hogy dokumentálták és ezáltal elérhetővé tették számunkra a megrázó eseményeket!