ÚRI MURI

Pedig az Úri muriról akartam írni.

Arról, hogy megnéztük múlt héten a Nemzetiben Ronnal- valószínűleg hosszabb ideig az utolsó előadást, hisz az egyik főszerepben a kiváló színész, Stohl András játszott, de az igazgató is mélyen elítéli a tettét- úgyhogy hello, de én még le akartam írni, hogy épp Ő mennyire nagyon jó volt a szerepben, és hogy milyen nagyvonalú a díszlet, jól válogatott a zene és helyükön vannak a zenészek, és hogy mennyire de mennyire szeretem Móriczot, de most valahogy az egész érvényét veszti. És nem azért, mert Stohl egy állat és minek ajánlgassak olyan darabot, amit mostanában ilyen szereposztásban úgysem fognak játszani (azért ez így igaz), hanem mert történt valami sokkal fontosabb, valami tényleg óriási...

Hm, kétvonalas. C, naná!!
Nem számítottam rá és vártam, meglepődtem és iszonyatosan megijedtem, biztos voltam benne, hogy tévedés és most már nem is tudom, hogyhogy nem vettem észre előbb. Mindig azt képzeltem, hogy ez akkora csoda, olyan óriási fizikai változás, hogy lehetetlen, hogy az ember ne vegye észre. Már hogy egy NŐ, értitek. És persze, teljesen biztos voltam benne, hogy ÉN észre fogom venni, elsőre tudni fogom, hogy így áll a dolog.
Aztán most már látom, hogy ez nem ilyen egyszerű. Sokkal finomabb, bonyolultabb az egész. Nem egy nagy durr, ami durván megváltoztatja az életed, egyik másodpercről a másikra, nem egy ordító felismerés, hanem valami tapintatos, pici csoda, ami csak jön, belopódzik halkan, párnás kis macskatalpakon, vagy méginkább lehulló pihe valami angyalszárnyból, ami puhán landol, szó szerint az öledbe.
Amikor ezt megértettem, az is eszembe jutott, hogy most majd talán jobban megértem az anyámat. Vagy elfogadóbb leszek vele, legalábbis, nyilván azt remélve, hogy majd az én hibáim és baklövéseim is elnézi majd nekem az én szerető, türelmes gyerekem, hisz mindent csak szeretetből tettem. Gyerekként nagyon nehéz elfogadni ezeket a dolgokat, elnéző lenni, ha ránk akarnak erőltetni valami olyasmit, amit mi nem szeretnénk, merő jószándékból. Ehhez felnőttnek kell lenni, de lehet, hogy anyának?

Persze, felesleges így előre szaladni, és osztani az észt, mintha most már tudnék bármiről értelmesen gondolkodni. Az az igazság, hogy csak jár az agyam mindenféléken, csapongnak a gondolataim szerte, és fogalmam sincs, hogyan tovább. Éjjel fekszem a takaró alatt, egész nap fáztam és most olyan, mintha lázas lennék, forró az egész testem, ég a szemem és azt érzem, meggyulladok. Folyamatosan éhes vagyok, de úgy, hogy a semmiből rám törő éhség percek alatt szinte rosszullétig fokozódik, ha nem eszem valamit, de úgy, hogy teljesen elgyengülök tőle; nagyon ijesztő. Tulajdonképp ezért is csináltam meg a tesztet. Emiatt az éhség miatt. Sosem éreztem ilyet előtte. Mellfeszülés, hasfájás. Ez már klasszikus- tudom meg a netről.

Amúgy pedig napok óta teljesen zizi vagyok, nézegetem a testem ívét a tükörben és gusztálgatom a profilom, amin nyilván az ég világon semmi sem látszik, de ez nem akadályoz meg abban, hogy pár perc múlva újra arra ne menjek és a szoknyát a pocimra simítva újra megnézzem. Hátha így. De persze még mindig nem. Nem baj. Pozitív. :)